Július 29-én jön a Windows 10


Windows_10_0729_release_date_02_tech2

A fent látható értesítéssel  már bizonyára sokan találkoztak, a Microsoft a mai napon ugyanis bejelentette a Windows rendszer következő generációjának kiadási dátumát. Az egy ideje már kipróbálható Windows 10 július 29-től válik elérhetővé 190 országban, a Windows 7, Windows 8 és Windows 8.1-es verziókat használók számára pedig ingyenes frissítésként válik letölthetővé teljes funkcionalitással – jogtiszta kiadásokra.

A Windows 10 nem titkoltan a 8-as változatot övező visszaeső érdeklődést és kritikákat hivatott orvosolni, így az egyik legtöbbet kiemelt újdonsága, hogy a szoftvergyártó a termékcsalád egy korábbi klasszikus elemét övezi a Windows 8 kezdőképernyőjével, ezzel visszahozva és megújítva a Start menüt. Nyilván a rendszer emellett számos újdonságot felvonultat, így például a 11 generációt megélt Internet Explorer helyét a Microsoft Edge veszi át, a Metro UI / Modern UI rendszerben megírt alkalmazások univerzális programként működnek tableten, telefonon és PC-n is, illetve a rendszer szerves részeként működhet a Cortana nevű digitális asszisztens is – bár hazánkban egy darabig mindenképp a régió és nyelvi támogatás hiányával kell számolni.

További érdekességek közt akad itt Xbox Live rendszer támogatás és a Continuum nevű funkció, mely a rendszer megjelenítését a kijelzőmérethez és perifériákhoz szabja, azaz tabletekből és telefonokból is tudunk átmenetileg “PC-t csinálni”, mely nagy megjelenítőn teszi elérhetővé az univerzális programok futtatását – ennek pontos hardveres követelményei még nem ismertek.

A Windows 10 PC-s kiadásának árai egyelőre nem ismertek, a telefonokon futó Mobile kiadás vélhetően ősszel jelenik majd meg, mely új hardverek érkezését is magával hozhatja.

Forrás: Tech2